~ 52.rész ~

Atyajézus! Ilyen se volt még, hogy 1 nap alatt összehoztátok a 4 komit. :$ Nem is gondoltam volna. :)) Nagyon örülök neki, és köszönöm. :D
Megírtam nektek a részt, ami elvette fél napomat, ugyhogy most nagyon szeressetek. :D Itt van készen, hogy lássátok mennyire sokat jelent nekem, hogy komiztok. ;)
A szereplők menüt frissítettem 'felül', ha van kedvetek nézzetek be oda is. (előfordulhat, hogy olyan szereplőt is láttok, aki még nem szerepelt a történetben.) 
Nem tudok mást mondani, csak hogy Jó Olvasást! :)
5 komi, és újra jelentkezem. :)
Zsófi. :D

Úton Párizsba

- Mi ez a nagy cipekedés? És mit csináltok ezzel a rengeteg bőrönddel?.- kérdezte Vanessa tágra nyílt szemekkel.
- El utazunk 3 napra Párizsba.- vigyorogtam, mint a tejbetök. Még mindig felbecsülhetetlenül boldog voltam.
- Ez az! Sikerült!.- ujjongott Louis, mint valami agybeteg.
- Kösz tesó a segítséget.- pacsizott le vele Harry.
- Szívesen máskor is.- mosolygott önelégülten a répafiú.
- Állj! Valaki magyarázza már el, hogy mi van itt!.- Liam.
- Harry csak engem avatott be a tervébe.- húzta ki magát Lou.
- Köszi Louis, sokat segítettél!
- Harry nem került ebben a 2 napban, csak sok volt a teendő, amit el kellett intéznie, hogy ez az utazás megvalósulhasson.- magyaráztam most én. - És csak Louis-nak mondta ezt el. Ennyi a magyarázat, semmi több.- mosolyogtam.
- Jajj, de jó! Már azt hittem, hogy valami gond van köztetek.- futott oda hozzám Miranda, és jó erősen megszorongatott.
- Ti ketten tökéletesek vagytok.- vágta rá Vanessa. 
Ezt nagyon jó volt hallani.A többiek meg csak helyeseltek.
- És akkor már mentek is?.- nézett szomorúan Zayn.
Bólintottam.
- Elkísérünk titeket a reptérre.- Liam.
- Szerintem ez nem jó ötlet, mert azonnal letámadnának titeket.- mondtam, de persze nem rossz szándékból.
- Igaz.
- Hát akkor sziasztok.- mondtam, majd sorban megölelgettem mindenkit.- Szia Liam. Vigyázz ezekre a marharépákra.- nevettem, és egy puszit nyomtam az arcára. - Danielle-t is puszilom.
- Meglesz, és átadom.- mosolygott.
Következőnek Zayn-től búcsúztam el. Megölelgettem, és persze ő is kapott puszit.
- Üdvözlöm Perrie-t és a lányokat. - mondtam. Válaszként elmosolyodott.- Szia répafiú.- öleltem meg Louis-t. - A többieknek azért hagyj némi kis nyugalmat.- veregettem meg a vállát.
- Meglesz.- nevetett, de nem igazán győzött meg.
A végére Niall maradt, aki egy jó nagy szelet kenyeret evett, amit tele rakott mindenféle szalámival, majonézzel, ketchup-pal, és mindennel, amit talált a hűtőben, és amiről azt gondolta, hogy ehető. Mondjuk ez rossz hasonlat, mert Niall még az újságot is képes lenne megenni, ha nem lenne izetlen. xd.
- Szia Haspók.- öleltem át. - Azért halálra ne edd magad.- nevettem.
- Nem ígérhetek semmit.- motyogott teli szájjal, az arca pedig csupa ketchup volt.
- Puszit inkább most nem adnék.- húzódtam távolabb tőle, és beletúrtam szőke tincseibe. - Azt majd Vanessa elintézi.- néztem rá a lányra, aki csak megforgatta a szemét.
- Szia Vanessa.- öleltem át az egyik legjobb barátnőmet, jó szorosan.
Végül Miranda maradt, akit eddig mindenkinél erősebben szorítottam magamhoz, hiszen már régóta a legjobb barátnők vagyunk.
- Lányok! Vigyázzatok ezekre az agybetegekre.- mosolyogtam az említettekre. Lelkesen bólogattak.
- Hé.- szólaltak meg a fiúk egyszerre, mire mindenki nevetésben tört ki.
Harry lepacsizott a fiúkkal, a lányokat pedig megölelte.
- Eme érzékeny búcsú után indulhatunk végre?.- nézett rám Harry, fülig érő szájjal.
- Aha.- válaszoltam egyszerűen.
Peter segített bepakolni a bőröndöket a kocsiba, és már indulhattunk is.
- Jók legyetek! És nehogy egy kisbabával jöjjetek vissza.
- Te nem vagy normális Louis William Tomlinson! Amúgy meg 9 hónap kell, mire megszületik egy baba.- okítottam a drágámat, de nem vagyok benne biztos, hogy eljutott a hangyányi kis agyához.
Még egy utolsót intettünk a többieknek, és beszálltunk a kocsiba. A motor felbőgött, és hamarosan már 120-szal szeltük London utcáit, egészen a reptérig. 
A reptéren rengeteg ember volt, még így este is, én egy kicsit meg is rémültem. Peter segített átverekedni magunkat a tömegen, de így sem maradhatott el 1-2 aláírás. Meglepetésemre nem csak Harry-től, hanem tőlem is kértek autogrammot, ami meglepett, de természetesen nagyon boldog voltam. 1 óránkba telt, mire végeztünk, és mindenki megkapta, amit akart. Megköszöntük Peter-nek a segítséget, elköszöntünk tőle, és  felszálltunk a gépünkre, ami csak a miénk volt. Egyszerűen mesésen nézett ki, mintha nem is egy repülő lett volna, hanem egy lakosztály. Abban a környezetben még csak eszembe sem jutott pánikolni, hogy mi van, ha lezuhanunk.

- Úristen Harry . Ez gyönyörű.- jártam körbe a teret. 
- Annyira biztos nem, mint te.- istenem, miért bókol ennyire jól? 
- Uram! Hölgyem! Hozhatom a vacsorát?.- jelent meg egy idősebb férfi. 
- Igen, köszönjük.- válaszolt neki Harry.
- Vacsora?
- Persze.
- Jézusom Harry! Este akarsz megetetni? Már így is tehén vagyok, de a végére elefántot csinálsz belőlem.- mondtam a magamét, mint valami félőrült. Harry felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Befejezted?.- mosolygott. - Mit is mondtam neked?- lépett közelebb, a fülem mögé tűrt egy hajtincset, és énekelni kezdett.
"Baby you light up my world like nobody else,
The way that you flip your hair gets me overwhelmed,
But when you smile at the ground it ain't hard to tell,
You don't know,
Oh oh,
You don't know you're beautiful,
If only you saw what I can see,
You'll understand why I want you so desperately,
Right now I'm looking at you and I can't believe,
You don't know,
Oh oh,
You don't know you're beautiful,
Oh oh,
That's what makes you beautiful"
Az ének végére pedig megcsókolt. Komolyan mondom, nem tudom milyen hatással van rám, hogy éri ezt el, de mindig meggyőz arról, hogy én igenis gyönyörű vagyok, legalábbis az ő szemében.
- Na most már elhiszed?.- mosolygott. 
- Azt hiszem.
- Ez nem volt meggyőző.
- És ez elég meggyőző?.- hajoltam oda hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. 
- Tökéletes.- nevetett. 
Közben a pincér is megérkezett a kajával, mi pedig helyet foglaltunk az asztalnál. Nagyon finomakat kaptunk, és mindent, amit elénk raktak el is pusztítottunk. 
- Ennyit még életemben nem ettem. - nyafogtam, és a hasamat simogattam. 
- Ha gondolod, lemozoghatjuk.- kacsintott, majd leült mellém, és megcsókolt. Tudtam, hogy nincs sok időnk már, ugyanis Párizs nincs messze, de nem nagyon érdekelt.
Harry intett a pincérnek, hogy köszönjük, de most már leléphet. A pincér nem volt hülye, értette a célzást, ezért hamar el is tűnt. 
Nem voltam ellene a dolognak, mert Harry-t minden szempontból kívánom, bármikor, és bárhol. 
- Hm.. két menet egy nap alatt?.- néztem mélyen gyönyörű csillogó szemeibe, amelyek meg voltak telve vággyal. 
- Miért ne?.- nevetett, de hamar újra ajkaimnak esett. 
Minden tökéletes volt, de egyben érdekes is, ugyanis egy repülőn azért nem olyan, mint egy finom, megvetett ágyban. Igazából ez érdekelt minket a legkevésbé. A lényeg az, hogy mindketten élveztük.