~ 6./2.rész ~

Hey-ho :)

Gondolom észrevettétek már a szereplőknél, hogy pl. Alice-nak Hayden Panettiere-t, Mirandának pedig Nina Dobrevet tettem be. Remélem ez nem zavar titeket, de én kb. így képzelem el őket. Most csak ennyit szerettem volna... :)

Puszi nektek: Zsófi.

Miután ettünk, alig vártuk már, hogy Kathrine megjöjjön értünk.

- Már 16:20 van. Azt mondta, negyedre itt lesz.- idegeskedett Miranda.

- Biztos mindjárt itt lesz, csak a forgalom....Meg úgyis csak 6-kor kezdődik. Fél-háromnegyed órás az út és akkor még marad is időnk, ha szerencsénk van, akár az elsők között is lehetünk!- nyugtatgattam.

Amint ezt kimondtam, már hallatszott is Kathrine dudálása.

- Na látod- mondtam.

Megfogtuk táskáinkat és kiindultunk.

- Hű, a mindenit de szépek vagytok!-nézett minket Kathrine.- Hogy tudtad ráerőltetni ezt a ruhát?- kérdezte tőlem mosolyogva, miközben elindultunk.

- Nem volt könnyű- mosolyogtam.

Kb. 40 perc múlva megérkeztünk a Portobello Market elé. Már elég sokan voltak, így Miranda felé fordultam és szememmel intettem, hogy menni kéne.

- Mikor jöhetek?- kérdezte Kathrine.

- Majd hívlak Kath.- felelte Miranda.- Na de most már mehetnél.- siettette testvérét.

- Jó-jó. Már itt se vagyok- és Kathrine elhajtott.

- Na, készen állsz?- kiváncsiskodtam. - Jesszusom, te ennyire izgulsz?- kérdeztem Mirandát, aki szinte már remegett az idegességtől.

- Tudod, Alice, én nem szoktam így öltözködni. Nagyon furcsán érzem magam ebben a ruhában, de egyben szépnek is. És persze a fiúknak is tetszeni akarok- mosolyodott el.- Nagyon szépen köszönök neked mindent! Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan hálálhatom meg neked.- borult vállamra és hallottam ahogy szipog.

- Semmiség Mir. Ezentúl mindenben számíthatsz rám, mi leszünk a legjobb barátnők. De most elég a lelkizésből mikor életed talán legnagyobb élménye előtt állsz.

- Igazad van!- és elindultunk a bejárat felé.

Bent óriás volt a nyüzsgés. Próbáltunk odajutni ahhoz az asztalhoz, ahol a CD-ket árulják, hogy legyen mit aláírni. A sikeres vásárlás után beálltunk a sorba. Elég sokan voltak előttünk. Már csak az "est sztárjai" hiányoztak. Egyszercsak egy ismeretlen hangot hallottunk, ami ezt mondta: Fogadjátok sok szeretettel a One Directiont! Ekkor mindenki nagy kiabálásba kezdett, hallottam, ahogy Miranda is a fülembe üvöltözik. A fiúk helyet foglaltak majd Harry így szólt: Hogy vagytok London? És a kiabálás még hangosabb lett. Nagyon édesnek tűnt ez a fiú, az összes közül a legszimpatikusabb volt. Így ültek sorba: Louis, Liam, Zayn, Niall, Harry.

Láttam, ahogy Miranda Louist méregeti én pedig megmosolyogtam tettét. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar megy ez az egész. Már lassan mi voltunk soron, Mir pedig majdnem szívinfarktust kapott. A megszokotthoz képest én elég nyugodt voltam. Hamarosan már csak Miranda állt előttem. Épp Louissal váltott pár szót, láttam rajta, ahogy elvörösödik. Louisnak bejöhetett Miranda, mert elég jól megbámulta. Sorban adták át egymásnak a CD-ket, a végén Harry adta át. Most én voltam soron. Louis teljes nyugalommal aláírta a frissen vásárolt CD-jüket, majd adta tovább haverjának és így tovább. Mikor Harry-hez értem, a szívem vadul kalapálni kezdett. Éreztem, ahogy testem megremeg. Fel sem nézve rám, kérdezte:

- Kinek írhatom?

- Alice, Alice Jones.- válaszoltam már én is totál idegesen.

Ekkor hangomra felnézett én pedig nem értettem az egészet. Szinte egy percig folyamatosan néztük egymást. Harry-t és persze engem Niall zavart meg, hogy másnak is alá kéne írni a CD-jét. Majd egy "bocsival" elintézte az egészet. Végre magkaptam a CD-m és megkérdeztem:

- Készíthetek egy képet?- el sem hiszem, hogy meg mertem kérdezni.

- Persze- mosolygott bele szívdöglesztően a kamerába.

- Köszi- mondtam, majd elindultam Miranda után.

Láttam, ahogy Harry utánam néz. Most már tényleg nem értettem semmit. Csak Mirandával egymás nyakába borultunk és sikongattunk, mint az ovodások. Úgy döntöttünk, hogy csak azért hívjuk fel Kathrine-t, hogy ma Miranda nálunk marad. Haza szerettünk volna inkább sétálni, hogy aztán kibeszélhessük ezt a fantasztikus napot.

- Oké Kath.- beszélt Mir a testvérével.

Majd letette a telefont és vigyorgott mint a tejbetök.

- Megengedte.

- Szuper.- villogtattam meg én is fogsoromat.

Még mindig nem akartam elhinni, hogy Harry Styles engem bámult, vagyis egymást bámultuk. Néhány napja még nem is érdekelt, de abban a pillanatban legszívesebben azonnal átöleltem volna.

- Csúcs szuper volt ez az este.- mondtam a még mindig izgatott barátnőmnek.

- Igen, nagyonis.- válaszolta.

Hamar megérkeztünk a házunkhoz, cuccainkat csak ledobtuk. Megkönnyebülés volt végre levenni   magassarkúinkat. Lefürödtünk és azonnal el is aludtunk. Ez a nap nagyon fárasztó volt.

*Harry szemszöge*

Az a lány....annyira megfogott. Olyan gyönyörű és...

- Hé Harry! Itt vagy?- nézett rám értetlenül Liam.

- Igen, persze- mondtam. De ez egyáltalán nem volt igaz.

Már a kocsiban ültünk, hogy visszamenjünk házunkba. Nem nagyon szóltam, mert folyton csak az a lány járt a fejemben.... Otthon is csak kiszálltam és már mentem is egyszerre a szobámba gondolkodni. Kopogást hallottam.

- Bejöhetek?- kérdezte Louis.

Louissal általában mindent megbeszélek, ő a legjobb haverom a bandából. Tudjuk egymás minden titkát.

- Persze Loui.- hívtam be.

- Mi a pálya, haver?- ült le mellém az ágyra.

- Tudod, ma a dedikáláson volt egy lány és....

- Á, szóval egy lány...

- Elmondhatom? Vagy nem érdekel? - kezdtem ideges lenni.

- Bocsi, folytasd csak.

- Szóval az van, hogy fogalmam sincs mi történet velem dedikálás közben, de mikor megláttam azt a lányt, vagyis inkább mikor meghallottam a hangját felcsillant a szemem. Annyira gyönyörű...- áradoztam.

- Képzeld én is láttam ma egy nagyon csinos lányt. Nekem is megtetszett valaki- mondta.- Barna haja van és eszméletlen jó kisugárzása.

- Te, mikor aláírtam Alice CD-jét, mert így hívták.- mosolyogtam.- Utána néztem és pont egy barna hajú lánnyal ölelkezett. Ha óriási szerencsénk van, akkor lehet, hogy azzal a lánnyal, akit te keresel.

- De Harry! Ennek nagyon kicsi esélye van. Te is tudod mennyi barna hajú lány volt ott.

- Tudom, de ki tudja.- válaszoltam. - Már csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan láthatom újra azt a lányt.- mondtam szomorúan. 

- Hát ebben nem tudok segíteni.- sóhajtott Louis.

Majd ekkor egy szuper ötletem támadt.

- Hogy én mekkora hülye vagyok!- pattantam fel az ágyról.

- Miért is?

- Tudom a nevét! Rákereshetek Twitteren nem? Megnézem, hogy bekövetett-e már, ha nem, akkor majd én követem.- örültem ötletemnek.

- Hát egyrészt jó ötlet, de ha te követed be, akkor nem fog meglepődni, hogy pont Harry Styles a One Directionból követi őt?

- De. biztos.-válaszoltam.- De megpróbálhatom. És akkor ha tényleg az a lány volt Alice-al, akit te keresel, az neked is jó, nem?- próbáltam érvelni.

- De-de. - egyezett bele végre Louis.

- Hogy is hívják a lányt?- kérdeztem.

- Miranda, a vezetéknevét nem tudom.

- Az nem baj, így is megtalálhatjuk, feltéve, ha tényleg Alice barátnőjéről van szó.- próbáltam leplezni idegességem.

Leültünk a laptopom elé és rákerestünk először Alice-ra.

~ 6. /1.rész ~

~ Dedikálás ~

Helló :) Ez a fejezet 2 részből fog állni. A 2. része hamarosan jön. Ez sem lett túl rövid :) Az oldalon lett egy kis változás, azért remélem így is tetszik nektek! :)

*2 nap múlva*

Tegnap felhívtam Mirandát, a mai nappal kapcsolatban. Nemsokára idejön, hogy együtt elkészüljünk. Tegnapelőtt óta szépen berendezkedtem a szobámba és már kezdem megszokni. Egész jól érzem magam itt. Megnéztem pár videót a One Directionről és egyre szimpatikusabbak lettek. Már tudok róluk elég sok mindent. Vagyis inkább alap dolgokat.

*csöng* hallottam meg a csengőt és rohantam is kinyitni az ajtót. Ahogy azt szerettem volna, Miranda állt az ajtón kívül. 

- Szia!

- Szia Alice!- köszönt ő is nekem, majd behívtam.

- Már azt hittem sose találok ide. Becsengettem egy csomó helyre, megkérdeztem egypár embert az utcán, de senki nem tudott rólatok semmit.- mesélte, amin nem lepődtem meg, mert csak az utcát és a házszámot mondtam meg neki. Semmi következtetést, hogy valóban idetaláljon, pl. hogy milyen színű házba jöjjön. De mindegy, mert már itt van.

- Ne haragudj! De az a lényeg, hogy már itt vagy.

- Igen, de most már nem kéne elkezdeni késztelődni?

- Ja, de igen, tényleg- mondtam és felvezettem a szobámba.

Mikor már fent voltunk, benyitottam és neki is nagyon tetszett.

- Akkor azt hiszem meg van a sok pizsi-party helye.- mosolyogtam.

Miranda egyetértően bólogatott.

- Na de most már tényleg készülődni kéne.

- Igen, tényleg.

- És mivel kezdjük? Milyen ruhára gondoltál? Smink és a többi?- már teljesen be voltam zsongva.

- Hát nincs olyan sok ruhám, meg jó cuccaim. Most hoztam ezt a ruhát- kivette táskájából és rámutatott. A ruha összeállítása tényleg nem volt valami szép. Én sem vagyok valami nagy divat szakértő, de ez...

  Miranda nadrágja                                                                                                          

         ....és pólója

Ezt nem hagyhattam, hogy Miranda ebben a ruhában jelenjen meg egy One Directionös dedikáláson és aztán jól leégesse magát. Ha jól tudom, Louis a kedvence és ha tetszeni akar neki, akkor ezt semmiképp nem veheti fel.

- Na Miranda! Ezt a ruhát nem veheted fel. Gyere csak, majd én keresek neked ruhát is meg cipőt is, sőt kiegészítőket is, mert látom azt sem hoztál. Szépen ki foglak sminkelni.

- De...

- Semmi de! Azt fogod felvenni, amit én adok neked! Ha tetszeni akarsz Louisnak, akkor szépnek kell lenned, nemde?

- De igen!

Azért a végére már belátta, hogy így nem mehet el. Oda mentünk a szekrényemhez és válogatni kezdtem. Egyszer csak megakadt a kezemben egy nagyon szép fekete egyberuha. Akkor tudtam, hogy Miranda ma ezt fogja viselni.

- Na ez az, amit kerestem!- mutattam meg neki.

- De ez nem túl kihívó?

- Nem! Nagyon szexi leszel ebben a ruhában! Miranda, figyelj ide! Egy ilyen szép lány, mint te és akinek ilyen jó alakja van, nem vehet fel ilyen....."bocsi a kifejezésért" rongyokat!

Miranda meg sem tudott szólalni. Tudta, hogy semmi értelme velem tovább vitatkozni, mert úgyis ezt fogja felvenni.

- Jó, de egy feltétellel!- nézett rám.- Ha én sminkelhetlek és csinálhatom meg a hajad. Abban tényleg profi vagyok.

- Rendben- egyeztem bele.

            Miranda "új" ruhája

                             cipője

- De én ebben nem tudok menni!

- Dehogynem! Addig fogsz benne itthon járkálni, amíg meg nem tanulod!

Ezután a haját begöndörítettem, és egy hullámcsattal egyszerűen csak eltűztem. Már csak a smink volt hátra. Semi mást nem használtam, mint egy kis púdert, szemceruzát és szájfényt. Nem akartam belőle műbabát csinálni.

    kiegészítői

Végezetül belenézett a tükörbe. Nagyon elvolt képedve, már azt hittem nem tetszik neki.

- Mi az? Nem tetszik?

- Hogy nem tetszik? Alice, úristen. Nem is gondoltam volna, hogy ki lehet ilyen hozni belőlem. Most egyszer az életben végre szépnek érzem magam.

- Mert az is vagy, mitöbb gyönyörű!- mondtam megkönnyebbülten.

Már csak én voltam hátra. Én egy kék egyszerűbb ruhát választottam magamnak.

              Alice ruhája

            cipője

Én is leültem és ahogy megígértem Mirandának, megcsinálhatta a hajamat és a sminkemet. A hajamat csak simán  lófarokba fogta és ugyanúgy sminkelt ki engem is, ahogy én őt. Megnéztem magam és nagyon tetszett a végeredmény. Nem gondoltam volna, hogy Miranda ilyen ügyes. 

kiegészítőim

                sminkünk

És mikor mindegyikünk kész lett, elégedetten belenézünk a tükörbe.

- Kathrine mindjárt itt lesz értünk, hogy elvigyen.- mondta Miranda.

- Az jó lesz!- mondtam.

- Azt mondta 5-kor itt lesz, még van negyed óránk.- tájékoztatott.

- Akkor menjünk le addig és harapjunk gyorsan valamit, mert ugye éhesen mégsem mehetünk el. Jajj, egy pillanat!- rántottam vissza Mirandát.- Egy kis parfüm elmaradt. Na már mehetünk is.- nevettünk.

~ 5.rész! ~

 ~ Új otthon ~

Ééés MEGLEPI! 

Már itt is van az 5. rész! Nem valami hosszú, meg nem a legjobb, de siettem vele, ahogy csak tudtam. Remélem tetszik (: Jó olvasást! 

Miután elindultunk Mirandáéktól, alig vártam, hogy hazaérjünk. Fogalmam sem volt, hogy milyen lehet az új házunk, hiszen mióta megjöttünk, még nem voltam "otthon".  Vajon emeletes? Milyen színű a szobám és mekkora? Sorra tettem fel magamnak a kérdéseket. Apa valószínűleg észre is vette rajtam a feszültséget, mert nem beszéltem a délutánomról Mirandával.

- Mi a baj, kicsim?- kérdezte is rögtön.

- Nincsen semmi baj, apu! Csak már kíváncsi vagyok az új házunkra és a szobámra.

- Ó, hát ez a baj! Már azt hittem, hogy valami nem jól sült el Mirandánál. Amúgy meg nem kell aggódnod, a ház egy nagyon szép, emeletes ház, és a szobád pedig jó nagy és piros színű.

- Emeletes? Hát az szuper!- kiáltottam, mert ez tényleg szuper volt, mindigis szerettem volna emeletes házban lakni. A piros szín hallatán kicsit megijedtem.

- Anyáddal már el is kezdtünk berendezkedni.

- Az nagyon jó!- válaszoltam. Nem vagyok valami nagyon rend rakó, rend imádó lány.

- Na itt is vagyunk, íme az új házunk!- mutatott apa a kocsiból kifelé.

Tényleg nagyon szép volt, még így este is. És persze jó nagy. A falak sárgára voltak meszelve, az udvaron pedig látszott, hogy foglalkoztak vele, gondozott, szép és tiszta volt.

Nem is tudtam semmit mondani, inkább gyorsan kiszálltam az autóból. Már alig vártam, hogy belülről is lássam. Anya bent éppen a vacsorát készítette.

- Szia Alice! Na mit szólsz az új házhoz?

- Gyönyörű.- feleltem.- Na de az én szobám melyik?- türelmetlenkedtem. 

- Az emeleten jobbra.- válaszolta anya. 

Már ott se voltam. Úgy örültem, hogy az emeleten van a szobám. Egyre jobb. Elfordultam jobbra. A kezemet a kilincsre helyeztem és lassan, félve nyitottam be. A szám tátva maradt. Nem volt nagy, de kicsi sem. Kellően világos volt. A falak tényleg pirosak voltak, de tetszett. Melegséget sugárzott. Volt egy kis ágyam, egy óriás gardrób szekrényem, íróasztalom számítógéppel. Minden volt, ami egy szobába kell. 

Nagyon tetszett. Fogalmam sem volt, hogyan hálálhatom ezt meg anyuéknak. Már egyáltalán nem érdekelt, hogy elköltöztünk, egyre jobban tetszett ez a dolog. Lefutottam anyuékhoz és egy óriás puszit nyomtam az arcukra. Majd megvacsoráztunk, lefürödtem és bebújtam az új, szuper ágyamba. A kipakolást inkább másnapra halasztottam. Nagyon fáradt voltam már, így a holnaputáni dedikálásra gondolva, hamar el is aludtam.

~ 4.rész! ~

Hali :) Gondolom már láttátok egypáran az új bejegyzésem "Szavazz rájuk" címmel. Nagyon jó lenne, ha szavaznátok rájuk, mert nagyon megérdemlik! És azt is jó lenne látni, hogy mi magyarok, mennyire szeretjük őket :) Akkor talán majd egyszer még Magyarországra is eljönnének. Szóval szavazzatok egy rövid regisztráció után az "Év külföldi felfedezettje" kategóriában a One Directionre. Köszönöm :) 

Ja, és ezer bocs, hogy csak most hoztam a részt, de ez a hetem kész káosz volt. És akkor jöjjön a 4.rész! :)

Kész rémálom volt Mirandáék házáig. Szégyelltem magam előttük, mert igazából semmit nem tudok a One Direction-ről. Jobban belegondolva, tényleg nagyon hülye vagyok, hogy annyit beszélnek róluk, a TV-t be sem kell kapcsolnom, mert tudom miről/kikről van benne szó, de még egyszer sem jutottam el odáig, hogy megnézzem, valójában kik is ők. Mondjuk erre számíthattam volna, hogy Miranda is bálványolja őket, hiszen -ébresztő Alice, ez London!- Úgy döntöttem, hogy amíg Mirandáék házáig érünk, alig szólok. Ez nagy részben úgy is volt.

- Bejöttök?- kérdezte Miranda a számomra új "barátnőktől", mikor már megérkeztünk.

-  Nem, azt hiszem megyünk- felelte Alexa.- Ugye?

- Igen- helyeseltek a többiek.

- Hát akkor sziasztok, majd találkozunk! Hívom valamelyikőtöket.- köszönt Miranda.

Nem akartam bunkó lenni már így elsőre, ugyhogy én is szóltam:

- Sziasztok! Örülök, hogy megismerhettelek titeket!- köszöntem el én is.

De amit mondtam, nem teljesen gondoltam úgy. Jó benyomást szerettem volna kelteni. Azt hiszem, sikerült.

- Mi is nagyon örülünk!- mondta Jessica, majd elindultak.

- Na, bemegyünk, vagy még itt akarsz ácsorogni?- kérdezte tőlem Miranda nagy mosollyal az arcán.

- Nem, menjünk!- válaszoltam!

Nem tűnt valami nagy háznak kívülről, de mikor beléptünk, kellemesen csalódtam. Nagyon tágas és szép volt. Látszott rajta, hogy tisztán van tartva.

- Na és a szüleid?- érdeklődtem.

Furcsálltam, hogy senkit nem láttam és elég nagy csend is volt. Majd ekkor Miranda lehajtotta a fejét, nekem pedig leesett a tantusz.

- Jajj, ne haragudj! Elfelejtettem.- kértem bocsánatot.

- Semmi baj, jó néha, ha előtörnek az emlékek.

Miranda  5 éve, 12 évesen elvesztette szüleit egy autóbalesetben. Ekkor nagyon sajnáltam. Hogy felejthettem el? Azóta nővérével, Kathrine-nel él.

- És Kathrine hol van?- próbáltam terelni a témát.

- Edzésen. Úszik. Versenyre készül, ezért mostanában nagyon sokszor nincs itthon.

- Hú, az csúcs, én is nagyon szeretem az úszást!- lelkendeztem, de láttam, hogy Miranda még mindig szomorú.

Írtó dühös voltam magamra. Szegényt ezzel az egy kérdéssel nagyon megbántottam.

- Megnézed a szobám?- kérdezte végül.

- Persze.- mosolyogtam.

Mivel nem emeletes házban lakott, közel volt a szobája a bejárati ajtóhoz. Mikor beléptünk, azt se tudtam, hova nézzek. Mindenütt csak One Direction és Louis Tomlinson pószterek. Elképesztő látvány. 

- Miranda, milyen színű a falad?- kérdeztem poénból.

- Hát... asszem sárga.- válaszolt szintén viccelve.

Aztán eszembe jutott, hogy Miranda azt mondta, van egy meglepetése. Rá is kérdeztem.

- Hé, azt mondtad, hogy van egy meglepetésed, beavatnál?

- Hát... már nem lényeges.

- De én azért kiváncsi lennék rá, kérlek mondd el! És miért ne lenne lényeges?

- Csak addig volt lényeges, amíg.... tudod, mondtad, hogy nem nagyon ismered a One Directiont és nem is nagyon bírod őket. A meglepetés az lenne, hogy holnapután a Portobello Market -ben One Direction dedikálás lesz. És azt szerettem volna, hogy menjünk el együtt. De ugye ez számodra már nem meglepetés. Csak én azt hittem, hogy te is....

- Nyugi Miranda! El fogunk menni arra a dedikálásra! Úgy is kiváncsi vagyok ezekre a srácokra. Meg nem árt egy közös program. És Alexáék is jönnek?- erre azért kiváncsi voltam.

- Nem, ők nem érnek rá. Azt hiszem, még nem mondtam, de egy évvel idősebbek nálunk. És nekik osztálykirándulásuk lesz.- válaszolta, aminek egy kicsit örültem is, szerettem volna egy jó, közös programot Mirandával. 

- Ó, értem. 

- Holnap már jössz is suliba? 

- Nem hiszem, még csak most jöttünk meg, otthon sem voltam, szeretném kipihenni magam. Meg amúgyis holnap már péntek. 

- Rendben. Én szeretnélek bemutatni mindenkinek.

- Én is szeretném, ha te mutatnál be.- mosolyogtunk.

Felajánlottam, hogy nézzünk meg pár videót a srácokról, szerettem volna többet megtudni róluk, hogy nehogy leégjek, ha pl. kérdeznek valamit. Sokat kacagtunk, főleg Louison. Kiderült számomra, hogy ő a banda bohóca, annak ellenére, hogy ő a legidősebb. Az összes fiú nagyon aranyos volt, de engem egy közülük mégis jobban megfogott. Ez a fiú pedig Harry volt. Olyan aranyos mosolya volt, gyönyörű szemei. Engem kikészített. Miranda említette, hogy jelenleg nincs barátnője.

- Na akkor holnapután lecsapok rá!- hülyéskedtem. 

- Arra kiváncsi leszek!

Az idő csak úgy repült. Már 7 óra volt. Felhívtam aput, hogy jöjjön el értem. Mikor megérkezett, Mirandának adtam egy puszit és egy ölelést.

- Nagyon jól éreztem magam! Köszönöm, hogy megmutattad nekem a fiúkat közelebbről.

- Én is nagyon jól éreztem magam veled. És nincsmit. Akkor holnapután számíthatok rád? 

- Igen, idejövök, ha neked úgy jó, akkor talán már ide találok. - nevettem. 

- Persze, várlak. Szia.- köszönt.

- Szia.- köszöntem én is.

Bepattantunk apuval a kocsiba, még intettem egyet Mirandának, majd pár másodperc múlva már a házat sem lehetett látni.

~ 3.rész! ~

Ez kész rémálom!

Nagyon örülök, hogy most kaptam pár kommentet az előző részhez! Olyan jó érzés, hogy ennyire tetszik nektek már 2 rész után! Szeretnék a továbbiakban is visszajelzéseket kapni! Szóval mégegyszer nagyon köszönöm nektek! És akkor jöjjön a 3.rész. :)

Nem is tudom, mit érezhettem, mikor megláttam Mirandát azzal a 3 lánnyal. Úgy éreztem, hogy már nem is számítok neki. Mintha az a több hónapos levelezgetés nem is jelentett volna számára semmit. Indultam volna, ha.....

- Szia Alice- rohant felém Miranda.- Ugye te vagy Alice Jones?

- Öö. Igen. Te pedig Miranda, ugye?- a lábaim remegtek, csodálom, hogy nem estem össze.

- Jajj, Alice! Már úgy vártalak!- sikítozott, majd magához ölelt, sőt, inkább rángatott. - Ők itt a barátnőim: Beatrice, Alexa és Jessica.- mutatta be őket sorba.

- Szia Alice- köszöntek nekem.

Én meg csak álltam ott bambán, mint egy szobor. 

- Sziasztok- köszöntem végül én is.- Ők pedig a szüleim: Amanda és George Jones. 

- Sziasztok lányok- köszöntek anyuék.- Jajj Miranda, ha tudnád Alice mennyit beszélt rólad, már alig várta, hogy...

- Khm. Anyu!- szóltam rá, hogy már elég lesz és úgy tűnt, vette az adást, mert nem fejezte be félbeszakított mondatát.

Azt hittem elsüllyedek szégyenemben. Nagyon jól kezdődik! Még meg sem érkeztünk, de anyu már is leégetett. Jellemző!

- Van kedved eljönni hozzánk?- kérdezte Miranda.

- Hát... - néztem anyuékra.

- De Alice, még csak most jöttünk meg, még a házat sem láttuk!- mondta apa.

- Na, lécci, lécci!- és itt bevetettem a híres kiskutyanézésemet és úgy látszott, bejött.

- Na jó, de vacsorára azért érj haza!

- Köszönöm apa! Szeretlek.- szorosan magamhoz öleltem.

Kezükbe nyomtam csomagjaimat, majd a lányokhoz fordultam:

- Mehetünk?

A lányoknak egy széles mosoly volt a válaszuk. Elkezdtünk sétálni a reptérről Mirandáék háza felé. A lányok csak az új brit "szívtiprókról" tudtak beszélni, én meg persze hozzá se tudtam szólni. 

- Zayn olyan helyes!- kezdte Beatrice.

- Niall olyan cuki!- mosolygott Alexa.

- Liam olyan elragadó!- mondta Jessica.

- Louis olyan vicces- áradozott Miranda is. És megkaptam én is azt az egyetlen kérdést, amit nem szerettem volna.- Alice, neked ki a kedvenced?- szegezte nekem a kérdést.

- Öö. Nekem nincs kedvencem.

- Mi?- néztek rám értetlenül. A szemükkel ölni  tudtak volna.

- Neked hogy-hogy nincs kedvenced?

- Igazából nem is tudom annyira, hogy mi az a One Direction. Csak annyit tudok, hogy öt fiú az x-factorból, akik külön jelentkeztek, de csak csapatként mehettek tovább. Ja, és azt hiszem Ha..... Harry-nek 15 évvel idősebb barátnője volt. Ezeket nem lehet nem tudni, mert az ember minden nap hallja a TV-ben, rádióban.- A lányok tátott szájjal hallgattak. 

- Te nem szereted a One Directiont?

- Csak ennyit tudsz róluk?

- Kedvenced sincs?- Kaptam sorra a kérdéseket. Én pedig annyira szégyelltem magam, hogy inkább a későbbiekben meg se szólaltam.

~ 2.rész! ~

~ Nem ilyen találkozásra számítottam.... ~

Megjött a 2. rész! Az első részről nem kaptam sok visszajelzést, hogy milyen lett, de annyira nem is csodálom, mert nem volt valami hosszú, meg még kezdő író vagyok. Na de most a 2. rész sokkal tartalmasabb és hosszabb lesz. Igaz, ebben sem kap nagy szerepet a One Direction, de ígérem, ez nem fog sokáig tartani. Csak nem akarok egyszerre a lényegre térni. Nagyjából ennyi lettem volna, és akkor jöjjön a 2. rész! Jó olvasást! :)

Szia Miranda!

Nagyon jó hírem van a számodra! Anyuék munkát kaptak Londonba, ezért oda fogunk költözni. Ugy tűnik, végre találkozhatunk! Kb. 1 hét múlva indulunk, addig még elintézzük az itteni dolgokat. Nagyon remélem, hogy egy suliba járhatunk. A találkozásról meg majd még beszélünk! Várom válaszod!

Ölel, Alice.

Rányomtam a "küldés"-re. A szívem gyorsabban vert. Igazából a verseny már nem is érdekelt annyira, már beletörődtem. Inkább izgultam a Mirandával való találkozásom miatt. Igaz, láttam már, de csak képen és webcamerán. De élőbe mégis más... Volt bennem némi félelem is amiatt, hogy egyedül leszek, vagy ha Miranda meglát, többet találkozni se akar velem. Ezen gondolatok közben ledőltem az ágyra és elaludtam. 

2 nap múlva:

Már 2 napja várom, hogy Miranda visszaírjon. Azelőtt fél óra se kellett, de már kaptam is a választ. Szinte óránként megnézem, hogy jött-e levelem tőle, de semmi. Már kezdek ideges lenni. Azt hiszem, még egy próbát megér - gondoltam - és megint megnéztem az e-mailjeimet. És láss csodát! jött egy üzenet Mirandától. Félve, remegő kézzel kattintottam a "megnyitás"-ra. A levélben ez állt:

Szia Alice!

Ez tényleg fantasztikusan jó hír! Alig várom, hogy már találkozzunk. A suli miatt meg nem hiszem, hogy aggódnod kéne, mert biztos, hogy egy osztályba fogunk járni. Az osztályfőnökkel is beszéltem már, hogy valószínűleg lesz egy új osztálytársunk. A többi csak a szüleiden múlik. Ők biztos megengedik, hogy a sulimba járj. 
UI: Bocsi, hogy nem írtam rögtön, de nem számítottam a leveledre. És akkor 5 nap múlva találkozunk a reptéren. Ja, és van számodra egy meglepetésem. 

Nagyon várlak, Miranda.

Miután végig olvastam az üzenetet, nagy kő esett le a szívemről. Egyrészt, mert nem akartam egyedül lenni, már kezdtem aggódni, hogy Miranda direkt nem ír vissza, másrészt pedig kíváncsivá tett. Fogalmam sem volt, mi lehet a meglepetése. 

5 nap múlva:

- Alice, kész vagy már?- kiabált nekem apa.

- Egy pillanat- szóltam vissza.

- Lekéssük a gépet!

Erre a mondatra viszont már felkaptam a fejem.Nagyon vártam a találkozást Mirandával, így nem szerettem volna lekésni a gépet. Gyorsan megfogtam a csomagjaimat, még egy gyors pillantás a szobámra és már lent is voltam. A kocsiban nagyon unatkoztam, olyan hosszú volt az út a reptérig. Megkértem aput, hogy kapcsolja be a rádiót, ha már egyszer olyan okos voltam, hogy bent hagytam a bőröndömbe a fülhallgatómat, ami persze a csomagtartóban volt. 
A rádióban a...... Na, mi szólt? Még szép, hogy a One Direction. Fúj. Már olyan idegesítő volt, folyton csak őket játszották. Nem unják még? Én nem tudom mit esznek rajtuk a korombeli és a többi lányok. Az tény és való, hogy jó a hangjuk, de ez a nyáladzás értük már az őrületbe kerget. Elképesztő, hogy manapság meddig képesek elmenni ezek a lányok, hogy egy koncertre bejussanak, vagy csak egy pillanatra láthassák őket.

- És megérkeztünk- hallottam apát.- Épp idejében, a gép 15 perc múlva indul, sietnünk kell.- Felkaptuk a csomagokat és elindultunk a gép felé. Izgatott voltam, mert még soha nem ültem repülőgépen.
- Nem is volt olyan vészes- mondtam magamba, miután már a fellegekben voltunk. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon milyen meglepetése lehet Mirandának.

2 óra múlva:

A gép lefelé szállt. Amikor leszálltunk megláttam Mirandát-vagyis biztos neki kell lennie- gondoltam. De volt mellette még 3 lány. Már arra gondoltam, hogy oda se megyek, mert nem mesélt nekem soha erről a 3 lányról és látszólag nagyon jól elvoltak. De a következő pillanatban már hallottam is a kiáltást.....

~ 1.rész! ~

~ Miért? ~

Halihó! Meghoztam az első részt! Nagyon örülök neki, hogy még csak tegnap csináltam ezt a blogot, de máris több, mint 50-en kattintottatok rá. Ez a történet nagy részben a főszereplő szemszögéből lesz írva. Nem valami hosszú, de azt hiszem kezdetnek jó. A One Direction ebben a részben még nem szerepel, de a továbbiakban annál inkább. Remélem elnyeri a tetszéseteket.

UI: Nagyon örülnék, ha komiban leírnátok a véleményeteket! :)

- Jajj már!- csaptam rá mérgesen az órámra. - Már reggel is van?

Nagyon utálok korán felkelni, de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.

- Alice! Kelj fel, elkésel a suliból!

- Anya, csak 5 percet még!

Lassan kimásztam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Gyors mosakodás után megálltam a ruhásszekrényem előtt. A fehér Adidas táskámra gondoltam. Egy hozzáillő sötétkék farmert és egy fehér, mintás pólót vettem fel egypár kiegészítővel. Magassarkú, fekete cipőt szántam hozzá.

Nagyon szeretem a divatos cuccokat, így a ruháimat is megválogatom. Nem vagyok a sminkelés híve, így csak alapozót és szempillaspirált tettem fel. A hajamat lófarokba kötöttem. Mikor lebaktattam, a konyhában már anyuék vártak a finom reggelivel. 

- Jó reggelt álomszuszék- köszönt apa.

- Jó reggelt apu!.

- Reggelire bundás kenyeret csináltam.

- Anya! Miért nem mondtad előbb? Akkor hamarabb kikelek az ágyból és gyorsabban elkészülök. Tudod, hogy az a kedvencem! És most már időm sincs enni.- bedobtam egy almát a táskámba és az ajtó felé indultam.

- Alice!- kiabált utánam anya.- Nézd csak mi van a kezemben! 

- Anya, te egy isten vagy!- mondtam, mikor megláttam a kezében az elcsomagolt bundás kenyereket. 

Ezután már rohantam is az iskolába. 

7 óra múlva:

- Sziasztok! Képzeljétek ma nagyon jó napom volt, az énektanár, azt mondta, hogy jövőhéten én is elmehetek az énekversenyre és nagy esélyem van megnyerni.

- Alice! Attól tartok, hogy ez nem lehetséges. Reggel nem akartuk elmondani, de ..... szóval Londonba költözünk.

- Mi???- kérdeztem.- De hiszem minden álmom volt, hogy bejussak az énekversenyre, erre most meg elköltözünk?

- Tudjuk Alice, de egy elutasíthatatlan állásajánlatot kaptam. Meghát amúgy is Londonban lakik Miranda, tudod, a levelezőtársad, most végre megismerhetnéd.-győzködött apa.

Igaz, hogy Miranda Londonban lakik és már nagyon régóta szeretném megismerni, de most még ez sem fontosabb az énekversenynél. Minden álmom az, hogy végre nagyközönség előtt énekelhessek...de most még ez az álom is szertefoszlott.
Felmentem a szobámba és elgondolkoztam.... " Miért pont most? Mikor tudják, hogy minden vágyam volt, hogy elmehessek és megmutassam mit tudok." 
Csak az az egy vigasztalt, hogy van még a világon egy csomó tehetségkutató verseny, még akár Londonban is. Így leültem a számítógép elé és megírtam Mirandának a hírt.