~ 15.rész ~

 Hát ez a rész egy kicsit elbeszélősebb lett, kevesebb benne a párbeszéd, de remélem így is tetszik majd :D      
(I hope you like it!)  15.rész! :)

2 hónap múlva

A szüleim meghaltak. Mikor mentem, hogy keressek egy orvost a megmentésükre, sikerrel jártam. Találtam egy orvost, aki azonnal a megmentésükre sietett, de hiába. Csak azzal nyugtatom magam, hogy jobb most így nekik, hiszen nem szenvednek. Hiába telt el már 2 hónap, még mindig ugyanolyan ramatyul vagyok, mint abban a pillanatban, amikor közölték a rossz hírt. Utána 3 hétig nyugtatót szedtem. A temetés óta minden nap kimegyek a temetőbe és gyújtok egy gyertyát. Friss virágot viszek és beszélek hozzájuk. Tudom, hogy nem hallják-vagy a mennyben talán mégis-de olyan jól esik, hogy mondhatok nekik pár szót. Megköszönöm a sok-sok jót, amit kaptam tőlük. Azokat a szép pillanatokat.
Azt, hogy nem roppantam össze, csakis azoknak az embereknek köszönhetem, akik mindvégig mellettem álltak. Ezalatt értem Harry-t, akivel ez idő alatt közelebb kerültünk egymáshoz. Louis-t, aki az állandó jókedvével, hülyéskedéseivel és répáival mindig megnevettet. De legfőképpen Kathrine és Miranda voltak és vannak a támaszaim, hiszen ők tudják csak igazán, hogy milyen szülők nélkül felnőni. Ha ők nem lennének, már lehet, hogy a pszichiátrián lennék. A banda többi tagjával még nem volt szerencsém találkozni az idegállapotom miatt. Nem szeretném, ha ilyen ramaty állapotomban látnának. De túl kell lépnem a dolgon, megtörtént, vissza már nem lehet csinálni. Mostanra már egyre jobban érzem magam és már több kedvem van kimozdulni. 
Ja igen...A házat nem adtuk el. Majd ha nagyon szükség lesz pénzre, talán akkor. Addig semmiképp sem. Szeretném, ha lenne egy nagyobb dolog, ami a szüleimhez köt és emlékeztet rájuk. Ott van a sok növény, amit a kertbe vettek és szépen elültették őket, gondoskodtak róluk. És persze bent is a sok-sok közös fotó. Ez mind-mind rájuk emlékeztet. 
Azóta Mirandáéknál lakom. Egyszerre felajánlották, hogy ha van kedvem és én is úgy gondolom, akkor nyugodtan odaköltözhetek. Azt mondták, hogy ők majd vigyáznak rám. A szavukat betartották, hiszen azóta mindig velem vannak és lesik minden óhajom-sóhajom. Már szólnom kell, hogy egy kicsit hagyjanak magamra, mert gondolkozni szeretnék. Mint ahogy most is ezt teszem. Azóta csak ez maradt nekem. A gondolataim. Eldőlök az ágyon, bámulom a plafont és a jövőmön gondolkozok. Hogy mi lesz velem ezután? Mi lesz Harry-vel? Tudom, őrültség ezen töprengni, de akkor is megnyugtató tud lenni. Harry egy igazán nagyszerű srác, akinek szintén rengeteget köszönhetek. Végig itt volt velem, amikor éppen nem volt koncert, interjú, fotózás, vagy bármi más, ami elvenné az idejét. Ebben a 2 hónapban nagyon megszerettem és egyre inkább szeretném, ha lehetne köztünk valami. Persze van bennem némi félelem, nem is kevés, hogy a rajongók ehhez mit szólnának...de ezzel még ráérek foglalkozni, mert még egyenlőre nem tartunk ott. Csodálom, hogy nem hagyott itt a szarba...más srácok ezt tették volna, de ő kitartott mellettem. Még akkor sem ment el a kedve tőlem, vagy hogy átjöjjön hozzám és beszélgessünk, amikor éppen nem voltam jó passzban és elég durván beszéltem vele. Ezért mindigis hálás leszek neki. Komolyabb dologra nem kell gondolni. Nem történt köztünk semmi olyan. Az első "majdnem csók" óta semmi. Még csak közeledni sem próbált. De ezt annak tudom be, hogy nem akarta kihasználni az alkalmat. Türelmesen vár, amíg készen leszek rá és újra a régi, vidám Alice leszek, aki mindig is voltam. Csodálatos srác...

De hogy másról is szót ejtsek....Az én drága Mirandám és Louis között egész jól alakulnak a dolgok, sőt olyannyira jól, hogy ők már szinte egy párt alkotnak. Még a nyilvánosság előtt nem nagyon vállalják fel kapcsolatukat, de már mennek a találgatások. Louis interjúkon még mindent tagad. Megbeszélték, hogy addig nem kürtölik szét, amíg Miranda nem érzi úgy, hogy képes lesz eleget tenni a sok paparazzi, a média és a rajongók kérdéseinek. Mindenesetre szerintem nagyon jól állnak egymásnak, még akármi is lehet a dologból. Én szorítok nekik.

Ezen rengeteg gondolatok közepette kopogást hallottam és az ajtón kívüli személyt beljebb invitáltam.
- Gyere.
- Hahó! Hogy van a földkerekség legerősebb, legkitartóbb és persze legszebb lánya?- jött beljebb óriási mosollyal az arcán Harry. Nagyon örültem neki. Neki mindig örülök.
- Szerencsére már egyre jobban érzem magam.- kezemmel mutattam magam mellé, hogy üljön le.- És hogy-hogy te itt?...-vágtam értetlen fejet.
- Csak látni szerettelek volna. Tudod, ha nincs semmi programom, mindig ittvagyok.- mosolygott édesen.
- De nem kell ám az összes szabadidődet rám pazarolni!- tényleg nem szerettem volna, ha miattam megharagudnának rá a többiek, hogy folyton csak velem van, őket meg most egy kicsit hanyagolja.
- Szóval, akkor nem szereted ha eljövök hozzád?- s szájáról lehervadt a mosoly. 
- Nem, dehogyis. Tudod, hogy mindig örülök neked. Csak egyszerűen nem szeretném, ha miattam lenne közted és a fiúk között konfliktus. 
- Miattad? Ne butáskodj már ! - fordult felém és törökülésbe ült. - Inkább örülnek.
- Komolyan? 
- Persze.- és arcán újból felcsillant az az ellenállhatatlan mosoly. Szemébe néztem és nem bírtam magammal. Azok a fürtök, a mosolya, a szemei....Vagy 2 percig néztük egymást, de egyikünk sem mert lépni. Mindegyikünk csak arra várt, hogy a másik csináljon valamit. Végül Harry volt az, aki megtörte a csendet.
- Remélem most már egyre jobban leszel és többször csinálhatom ezt.- azzal rámvetette magát ás csikizni kezdett. Utálom ha csikiznek. Egyszerűen allergiás vagyok rá. Erre ő meg ráadásul megtalálja azt a helyet, ahol a legjobban, a derekamat. Elég hülyén nézhettem ki, mert csak vihogtam, mint valami idióta. De mit lehet tenni, ha egyszerűen már sikítanom kellett. Láthatóan ő is élvezte a dolgot. Tetszett neki, ahogy "szenvedek". De ezt még visszakapja. 
- Ha harc, hát legyen harc!- kiáltottam és egy egyszerű mozdulattal átvettem az irányítást. Mikor már eléggé kifáradtunk, arra lettem figyelmes, hogy fekszek az ágyon, Harry meg rajtam. Újra eljött az a pillanat, amitől féltem. Megint szembekerültem azzal a szempárral. Alig bírtam magammal...elképesztő, hogy valaki hogy tud a szemével hódítani. Aki ennek ellen tud állni, az nem is tudom ki lehet. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy már csak miliméterek választották el ajkainkat. Szinte éreztem friss leheletét. Az egyik pillanatban éreztem, hogy elgyengülök...Ezt ő is észrevehette, mert.....Megtörtént. Ajkai finoman érintették enyéimet. Kezét derekamra helyezte. Nem bírtam magammal. Ekkor már egyre hevesebben csókolt, amit én szívesen viszonoztam. Lassan nyelve is utat nyert számba és fürge táncba kezdett enyémmel. Keze lejjebb csúszott és most fenekemen landolt. Tudtam, hogy mit akar. Én is szerettem volna, de még éreztem, hogy ez nagyon korai lenne. Mikor pólóm alá nyúlt és húzta volna le rólam, elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy lépjek. Elhúzódtam tőle és nagyot sóhajtottam. Még mindig rajtam feküdt, de aztán észbe kapott és leült mellém az ágyra. Arcán ijedtség tükröződött.

*Harry szemszöge*
Akartam őt. Nagyon. Ilyen érzéseket, mint ő, még lány nem váltott ki belőlem. Ahogy csókol...Annyira beindultam, hogy már vettem is volna le pólóját, de ebben megakadályozott. Rémültem ültem le mellé az ágyra és vártam reakcióját. 
- Sajnálom, én nem akartam.- reméltem, hogy nem haragudott meg rám. 
- Nem haragszok.- mosolyodott el. Ekkor megkönnyebbültem. 
- Azt hiszem, mennem kéne. Még lesz ma egy interjúnk. - öleltem meg és a homlokára nyomtam egy puszit. Kifelé menet még egyszer ránéztem, majd folytattam tovább utamat.

~ 14.rész ~

 Késve, de meghoztam, a 14 részt! :) Jó olvasást! Remélem tetszik ;) Véleményt írni ér :)

 

Nem lehet szavakba önteni azt, amit akkor éreztem. Tudtam, hogy valami baj van... Hiszen miért hívna egy vadidegen csak úgy fel és miért akarna nekem a szüleimről beszélni? Nem szerettem volna úgy járni, ahogy Miranda. Neki ott van egy már szinte felnőtt testvére, de nekem még az sincsen. A nagyszüleim is már rég meghaltak, szinte nem is ismertem őket. Senkim nem maradna. Nem lenne, aki tovább neveljen, aki szeressen és aki minden este bejön a szobámba mielőtt elalszok és egy jóéjt puszit nyomjon az arcomra. Mindez lepergett előttem.

- Mi van a szüleimmel?- kérdeztem zihálva.

- Kérem jöjjön be a kórházba. A szüleit súlyosan meglőtték.- a telefon kiesett a kezemből. A szüleimet meglőtték? Nem, az nem lehet...

- Na mi az, mondjad már!- kérdezte kétségbeesetten Mir.

- Azonnal be kell mennünk a kórházba. Anyuékat meglőtték.- futottunk, ahogy tudtunk Kathrine-hez.

- Kath! Azonnal hozd a kocsikulcsot! Be kell mennünk a kórházba.- üvöltöttük.

 ***** 

- Hol vannak a szüleim? Látni akarom őket!- törtem be a kórház ajtaján.- Nővér, mi van a szüleimmel?

- Hogy hívják a szüleit?

- Amanda és George Jones.
- Épp most vitték be őket a műtőbe. Mindketten súlyos lövést kaptak.- közölte a nővér.
- És nagyon rossz állapotban vannak? Ugye túlélik? Kérem, mondja, hogy nem lesz semmi bajuk.- reménykedtem, bár tudtam, hogy elég kevés rá az esély.
- Ezt nem garantálhatom. Ha túlélik is, lehet, hogy örökre kerekesszékbe kényszerülnek. Minden csak rajtuk múlik, hogy feladják-e, vagy küzdenek magukért, az életükért.- a könnyem záporozott. Már az ájulás határán voltam. Kerekesszékbe kerülhetnek? Nem, az nem lehet.... Azt még fájdalmasabb lenne látni, hogy tehetetlenek.
- Gyere Alice. Ülj le.- húzott Mir.
- Nem!!! Látni akarom a szüleimet és tudni, hogy jól vannak-e.- üvöltöttem.
- A szüleidet most műtik. Nem lesz semmi gond. Hidd el! Most mást úgy sem tudunk csinálni, mint hogy várunk. Nővér, nagyjából milyen hosszú egy ilyen műtét?.- kérdezte.
- Attól függ, hogy hol érte őket a lövés. De körülbelül 3-4 óra. Az csak a minimum.- ettől hisztirohamot kaptam. Eszemnél sem lehettem, magamon kívül ordibáltam.

Már vagy 4 és fél órája csak ültünk és vártunk. Kathrine hazament, mert akkor volt az úszóversenye. A szemeim teljesen ki voltak sírva. Fogalmam sem volt, hogy mi hogy lesz ezután. Miranda nagyon segítőkész volt, próbált megnyugtatni. Felajánlotta, hogy ha bekövetkezik az elképzelhető legrosszabb, odaköltözhetek hozzájuk. De abban a pillanatban ez sem érdekelt.
További fél órás várakozás után megjelent egy orvos.
- Alice Jones?- jött oda hozzánk. Egész barátságosnak tűnt.
- Igen. Hogy vannak a szüleim?- tértem egyszerre a lényegre.
- A műtétet jól viselték, de nem  legjobb állapotban vannak. Kérem, üljön le.- utasított, amit én megfogadtam.- A szülei sajnos kómába estek. Ha 3 napot túlélnek, van esély a javulásra.
Miranda karjaiba borultam és csak sírtam. Percekig vigasztalgattak.
- Bemehetek hozzájuk?
- Igen, de csak rövid időre.- és bevezetett a terembe. Mindenhonnan csak csövek lógtak ki belőlük. Szörnyű látvány volt. Leültem a két ágy közé és megszorítottam a kezüket.Elmondtam nekik, hogy mennyire szeretem őket és hogy ne adják fel. Nem érdekelt az sem, hogy hallják-e.
- Miranda, nyugodtan menj csak haza. Én itt maradok egész éjjel. Köszönök mindent.- öleltem át.
- Nem, szó sincs róla. Itt maradok veled, ameddig csak lehet.
- Nem, menj csak. Hívd fel Beatrice-t, Alexa-t és Jessica-t. Menjetek el moziba, satöbbi...- javasoltam.
- Ők már nem a barátnőim. Nagyot csalódtam bennük. Kiderült, hogy csak azért voltak velem, hogy kihasználjanak. Hallottam egy beszélgetést...
- Ó.- sajnáltam szegényt.
- Én inkább itt maradok veled bármeddig, mert rájöttem, hogy te vagy az igazi legjobb barátnőm.- ölelt át szorosan.- Lefutok a büfébe, kérsz valamit?- úgy ugrott fel a székről, mintha Louis várná kint.  
- Nem köszi.- válaszoltam. Egy falatot nem bírtam volna legyűrni a torkomon. 
- De enned kell valamit. Mindjárt hozom is a gyógyírt erre a gondra.- nevetett.
- Ezzel most mire célzol?.- néztem rá kérdőn.
- Majd mindjárt meglátod.- kuncogott.

15 perc múlva kopogtattak az ajtón. Azt hittem, hogy az orvos az. Mikor kinyílt az ajtó megláttam Mirandát és egy váratlan vendéget.
- Harry?- néztem értetlenkedve.- Te meg mit keresel itt?
- Gondoltam jól jön, hogy itt vagyok és átölellek.- odalépett hozzám és magához szorított. Magamba szippantottam finom illatát. Ettől a kedvem máris egy fokkal jobb lett.
- Igen. Ez most nagyon jól jön.- engedtem meg egy mosolyt.- Miranda, ezt te szervezted?
- Én. De remélem nem haragszol.
- Dehogy haragszok. Nagyon köszönöm.
- Nincsmit. Ez természetes. Egy olyan csodás lánynak, mint te vagy Alice, mindent. De most egy kicsit magatokra hagylak titeket.- azzal ki is ment a teremből.
- És hogy vannak a szüleid?- kérdezte aggódó hangon Harry.
- Rosszul. Nagyon rosszul.- sóhajtottam.
- Az orvosok mit mondanak?- folytatta a kérdezősködést.
- Azt mondták, hogy ne számítsak semmi jóra. Ha túlélik is, kerekesszékbe fognak kerülni. Akkor inkább a halál. Jobb, mint minden nap azt nézni, hogyan szenvednek.- és újra megeredtek könnyeim.
- Ne, ne mondj ilyet! Nem lesz semmi baj. Akármi is fog történni, én mindig itt leszek veled.-ölelt át újra és egy puszit nyomott a homlokomra.  Ekkor a gép, ami azt mutatta, hogy ver a szívük, hangosan elkezdett csipogni. Egyre csökkent a szívverésük. Azonnal rohantam, hogy keressek egy orvost. Talán ez volt az utolsó esély...

~ 13.rész ~

Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig nem hoztam részt. Tudom, hogy megkaptam a kért komit..... remélem nem haragudtok meg és nem pártoltok el mellőlem. Az ok: lebetegedtem....Emiatt szerintem a rész sem lett olyan hosszú, izgalmas és jó, de ezt döntsétek el ti :) Na elég a dumálásból! :D A 13.rész!!!

*Louis szemszöge*
- Ez mégis mit jelentsen?- rontott ránk Billie, a menedzserünk. Egy újságot lóbált a kezében és felénk fordítva rámutatott. Az újság címlapján én virítottam Mirandával. A kép fölött a várható kérdés szerepelt: Louis Tomlinson-nak barátnője van? Értetlenkedve álltam és hallgattam, ahogy Billie engem szid. Nem is szóltam, hagytam, hogy kidühöngje magát.
- Hogy képzelted? Azt gondoltad, hogy egy sapka és napszemüveg elrejt mindent?
- Igen... azt hiszem.- hajtottam le a fejem, mint aki szégyenli, amit csinált. De semmit nem bántam meg ebből az egészből. Tetszett, hogy a világ legeslegszebb lányával mutatkozhattam a képen.
- A lesifotósok minden lépéseteket követik. Képesek innen, a háztól is követni bárhová.- ordítozott még mindig.
- Tudom én is nagyon jól. De az a lány...- nem engedte befejezni.
- Az a lány? És mégis mi lesz akkor a koncertekkel, turnékkal? Alig van szabadidőd és te még egy kapcsolaton gondolkozol?
-Billie, ne kiabálj már velem, légyszíves.- ültem le a kanapéra a csipszet zabáló Niall mellé.- Mindent letagadok, 1 héten belül már azt se tudják, hogy mint, s hogy volt az egész.
- Csak azt hiszed, hogy ilyen könnyű lesz. De én szóltam előre.- teljesen ki volt borulva. A többiek meg csak tátott szájjal nézték a fejleményeket..... Niall-t kivéve. Ő ugyanabban a pózban a csipszen csámcsogott és a külvilágot kizárva a tévét bámulta. A fejem még mindig lógva tartottam, megbánás jeléül. De azért Harry felé fordultam és rámosolyogtam, majd újra visszavettem az "álcaarcot" mikor megláttam, hogy Billie felém lép.
- Mégegyszer is mondom, én figyelmeztettelek....- kezdte megint.
- Billie. Megértettem. De már bánom. Megbántam, hogy belementem ebbe és nem voltam figyelmesebb, de az a lány teljesen megbabonázott. Tudom, hogy nem sok időm lenne rá, de egy próbát mégis megérne....
- Tényleg hagyni kéne.- lépett közbe Harry.- Ha meg elcseszi, akkor így járt....- legyintett egyet kezével.
- Na te csak meg se szólalj.- húzott elő még egy újságot, ahol Harry és Alice pompázott.- Te sem vagy különb. Nagyot csalódtam bennetek fiúk!- sóhajtott és az ölünkbe dobta az újságokat.- Gondolkozzatok el egy kicsit. A munka, vagy a lányok... itt a választási lehetőség. Sziasztok fiúk.- köszönt oda a még mindig minket bámuló Zayn-nek, Liam-nek és a továbbá sem velünk foglalkozó Niall-nek és kiviharzott a házból. Miután csapódott az ajtó, Harry-vel röhögni kezdtünk, már szinte fuldokoltunk.
- Tényleg kicsit visszafoghatnátok magatokat.- nézett szigorúan ránk Liam.
- Jajj ne már, te is kezded? - egyáltalán minek foglalkoznak velünk?
- Én nem kezdem, csak féltelek titeket....ennyi az egész.- fogta magát és felkullogott az emeletre. Ekkor már nem volt olyan jó kedvünk. Főleg azt látva, hogy Zayn is szó nélkül követi. Egymásra néztünk és elkezdtünk gondolkodni...

*Miranda szemszöge*
Egész jól indult a reggelem. Fél 9-kor keltem, letusoltam, fogat mostam és úgy döntöttem, megnézem a történéseket a világhálón. Bekapcsoltam a laptopomat és amíg betöltődött csináltam magamnak szalámis szendvicset, rápakoltam egy tálcára és az evést már a számítógép előtt kezdtem meg. Mostanában elég lassan töltődik be az internet és ez most sem történt másképp. Mikor végre az jelent meg előttem, amit látni szerettem volna, rákattintottam a "friss hírekre". Amint megláttam, hogy A4-es lapméretben villogunk Louis-szal, köpni - nyelni nem tudtam. Köhögnöm kellett, hogy meg ne fulladjak a számban lévő falatban. A szövegről ne is beszéljünk....már-már összehoztak minket. Kommentben mentek a találgatások. Az egyiktől nagyon megijedtem. Ez állt benne: "Mi???? Louis Tomlinson egy egyszerű kis utcalánnyal? Sokkal jobban illene hozzá egy, az ő rangjából való lány. Nagyon remélem, hogy nem igaz a hír, mert ha mégis, én kicsinálom ezt a csajt!" Elég fenyegetően hangzott, a legrosszabb az volt benne, hogy nem kevesen lájkolták a véleményt. Volt, aki egyetértően válaszolt is rá. Idegességemben azt sem tudtam, mit csináljak. És vajon Louis tudja már? Fel kell hívnom Alice-t.!

 *****

- Te hülye vagy? Nem is örülsz?- meglepődtem reakcióján. 

- Már hogy örülnék, mikor az egész világ minket néz, ahogy egy újság címlapján és az interneten a hírek között is az első helyen vigyorgunk?

- Nézd a jó oldalát! Híres lettél.- hát ez megnyugtató....

- Te most komolyan azt hiszed, hogy csak a hírnév érdekel? Nekem csakis Louis kell....- mondtam az őszintét.

- Hogy megnyugodj mutatok neked valamit.- húzta elő táskájából az újságot, amin ő és Harry éppen sétálnak. - Nem csak titeket fújtak fel.

- Téged ez egyáltalán nem zavar?

- Már miért zavarna? Legalább egy olyan emberrel vagyok a képen, akit nagyon kedvelek...

- Ebben igazad van, de én láttam egy kommentet, amiben egy csaj azt írta, hogy ki fog nyírni, ha összejövök Louis-szal.- már a gondolattól is kirázott a hideg.

- Ugyan már! Tényleg bevetted ezt a hülye dumát? Mégis hogyan tudna téged bántani...Ott van Louis és egy csomó testőr, szóval te csak ne aggódj...veregette meg hátam. 

- Te aztán megtudod nyugtatni az embert...- hazudtam.
- Hát nekem is elkéne egy kis nyugtatás.- hallottam hangjában az ijedtséget.- A szüleim tegnap óta nem jöttek haza. Akkor láttam őket utoljára, amikor tőletek hazamentem. Azt mondták szétnéznek a városban és hamarosan jönnek, de semmi. Már vagy ezerszer hívtam őket, de nem veszik fel. Annyira aggódom.

- Nyugodj meg. Semmi baj. Hidd el, hamarosan itthon lesznek. Csak biztos valami dolguk akadt és......

Megszólalt a telefonom.

- Haló! Alice-al beszélek?- szólt egy mély férfi hang.
- Nem, ő a barátnőm. Én Miranda vagyok. Miben segíthetek?
- Ott van a közelben a barátnője? Fontos dolgot szeretnék vele közölni.- átadtam barátnőmnek a készüléket.
- Tessék?- szólt bele.
- Kérem nyugodjon meg.....Be kell jönnie a kórházba. A szülei....

~ 12.rész ~

Most inkább nem húzom az időt. Jó olvasást! :)
A köv. rész 2 komi után!

 ****

Telefonom csörgése ébresztett. Még az álom hatása alatt beleszóltam.
- Haló!
- Szia. Miranda vagyok. Na mi volt tegnap? Mindent részletesen hallani akarok!- gondolhattam volna, hogy Mir az, ki más? Csak ő tudja eltalálni a legmegfelelőbb pillanatokat, hogy felhívjon.
- Jaj Mir, ne most.- suttogtam.- Ígérem mindent elmondok, csak adj időt, amíg felszívom magam. Találkozzunk valahol.
- Jó-jó. De valamikor délelőtt kéne elintézni, mert délután végre találkozok Louis-szal. Gyere ide, legalább kiválogatod, hogy mit vegyek fel. Nem szeretnék megint úgy járni, mint dedikálás előtt, hogy majdnem egy "rongyban" mentem el. .- nevetett. Közben pedig elmesélhetsz mindent.
- Jó, okés. Na szia.- ráztam le. Visszadőltem és újra álomba merültem.

 *****

~ 6 órával később ~

- És mi az elképzelésed?- kérdeztem Mirandát.

- Mire célzol? Mert most annyi minden van a fejemben.

- Mit szeretnél felvenni? És valami haj "ötletet" is adhatnál.

- Rád bízom magam. Mindenben.- na ezen meglepődtem. Teljesen rámbízza magát?  De persze nagyon örültem neki.

- Értettem főnök.- hülyültem.

- De sietni kéne, mert 5 óra és Louis 8-kor itt lesz. Legyen időm izgulni is.

- 8-kor jön? Mi van?- nem értettem. 

- Igen, mivel mi sem szeretnénk, ha felismernének minket. Ha a tervünk bejön, akkor moziba szeretnénk menni, besurrani észrevétlenül.- okított
- Már világos.- nevettem.- Akkor szerintem kezdjük is a ruhával.- "megtámadtam" a ruhásszekrényt. Kidobáltam belőle mindent, de most nem találtam olyat, ami megfelelő lett volna. Szükségem volt egy kis ihletre.- Milyen ruhát gondoltál?
- Legyen csinos, de mégis kényelmes.- szóval csinos, kényelmes. Újra neki láttam átnézni a ruhákat. Most már nagyobb sikerrel jártam, csak egy volt a gond, melyiket a két ruha közül?

 

 Megmutattam  a két összeállítást Mirandának.
- Szerinted?- kérdeztem.
- Szerintem a kockás inges jobb egy ilyen alkalomra. Meg szerintem nem szeretné ő sem, ha túlcicomáznám magam. Megbeszéltük, hogy nem kell túlzásba vinni.
- Akkor meg....lenne a ruhád. Nem. Mégis a másikat kéne választanod. Én nekem még most is fáj a magassarkútól a lábam. Az a sok gyaloglás ki tett neki....
- De mi kocsival megyünk. És csak moziba, nem sétálgatni. Különben sincs kedvem felvenni ezt a sok kiegészítőt. - remegtette pilláit.
- Meggyőztél. De aztán nekem nehogy nyavajogj, ha mégis kedvetek lesz sétálgatni.- utasítottam.
- Már sokat gyakoroltam a magassarkúban való sétát. Már nem vagyok az a "kislány", aki szarul öltözik. Neked hála megváltoztam.
- Jó, értem. Nem nyaggatlak.- öleltem meg.- Viszont így gyönyörű leszel.
- Dehogy. Nálad sosem leszek szebb.- ez meghatott.
- Ne mondj ilyet.- kértem. Szorosan magamhoz öleltem. Mind a ketten megkönnyeztük a pillanatot.- De most elég ebből, Louis mindjárt jön a "feleségéért" és mi még sehol sem vagyunk.
Leültettem a székre. Elkezdtem fésülgetni a haját. Fogalmam sem volt, hogy milyen lesz neki. Csak azt csináltam, ami jött. Egy egészen kicsit begöndörítettem, nem szerettem volna neki hatalmas gyűrűket csinálni, hagytam hogy hullámos maradjon. Aztán elöl három tincset fogtam meg. Mindegyik ticset háromfelé válaszottam és szépen befontam, majd eltűztem. Végezetül fújtam rá egy kis hajlakkot a tartás miatt és csillám spray-t, hogy még hatásosabb legyen. A sminket sem vittem túlzásba. Kis púder, szempillaspirál, pirosító, szájfény és kész.

Mikor végeztem, Mirandát a tükör felé fordítottam. Tátva maradt a szája.
- Ez most komolyan én vagyok? Nem csak álmodom? Csípj meg.- enyhén megcsíptem és maga is rájött, hogy ez nem álom, hanem a valóság.- Nagyon, nagyon szépen köszönöm.-nevetett.
Ekkor már 7 óra is elmúlt pár perccel. Az összkép a ruhával teljes, ezért gyorsan azt is felkapta magára. Gyönyörű volt. Kiballagtunk a nappaliba, ahol Kathrine újságot olvasott. Mikor megláttam, Mirandát egy kicsit visszatessékeltem.
- Szia Alice.- üdvözölt.- Észre sem vettem, hogy itt vagy. És a testvéremet hol hagytad?
- Szia. Már 5 óta itt vagyok. A testvéred pedig.... Hadd mutassam be a teljesen új külsővel rendelkező, lenyűgöző és csodálatos Mirandát.- mutattam arra, ahonnan én is jöttem. Lassan, lehajtott fejjel, kis vigyorral az arcán előjött Miranda is.
- Hű, a mindenit. Mit csináltál te az én kis "egyszerű testvérkémmel"?- nevetett.
- Egy kis átalakításon kívül semmit.- válaszoltam elégedetten.
- Nem tetszik.? - kérdezte ilyedten Mir.
- Dehogy nem. Gyönyörű vagy.- bíztatta.-De mégis hova készültök és te, Alice, miért nem vagy így kiöltözve?
- Mert én nem megyek sehova. Csak Mir fog menni egy randira.- soroltam a fejleményeket.
- Egy randira? És ki a szerencsés?
- Louis Tomlinson, a One Direction tagja.- válaszoltam, mintha ez természetes lenne.
- Mi?? Egy híres fiúbanda egyik tagjával?? Ez most komoly?- Kathrine tudja, ki az a One Direction? Mondjuk.... ahogy Miranda szobájába belép, mást nem is lát csak 1D pósztereket.
- Igen.- szólalt meg végre Mir is.
- Nagy mázlista vagy, remélem tudod.- mondta irigyen Kath.
- Tudom. Mindjárt itt is lesz.- sugárzott Mir.-ről az idegesség.
- Nyugi van. Nem lesz semmi, csak add önmagad.- öntöttem bele a lelket.
A csengő megszólalt, Mirandára néztem. Intett fejével, hogy én nyissak ajtót.
- Szia Louis. Alice vagyok. Miranda legjobb barátnője.- mutatkoztam be.
- Szia. Louis Tomlinson.- követte példám.- Te vagy Alice? Nagyon örvendek. Harry-től mást sem hallok, csak a te neved.- nevetett. Ezen én is mosolyogtam.
- Gyere beljebb. Miranda is itt van, már kész.
- Szia.- köszönt szerényen Mir.
- Óóó Szia. Nagyon szép vagy.- bókolt Louis.
- Köszönöm.
- Akkor mehetünk?- kérdezte Louis.
- Igen.- válaszolt és átkarolták egymást.
- Jó szórakozást.- kiáltottam utánuk. - Akkor azt hiszem énis megyek. Szia Kath.

~ Miranda szemszöge ~
Mikor megláttam Louis-t, azt hittem, összeesek. Olyan jól nézett ki. Nem volt kiöltözve, de mégis szexi volt. Kék csíkos pólót és egy ülepes barna nadrágot viselt. A haja a szokott módon megigazítva. Az illatáról nem is beszélve.... már 10 méterről is éreztem. Mikor kinyitotta nekem a kocsiajtót, már akkor hülyült.
- Parancsoljon hercegnő.- én meg visszavágtam.
- Köszönöm barna herceg.- furán nézett rám. Beült mellém és megkérdezte.
- Barna herceg?
- Hát ha már szőke nem lehetsz..- nevettünk.
- Akkor mozi jó lesz?- kérdezte.
- Persze.- válaszoltam. Már miért ne lenne jó? Már annak is örülök, hogy Louis-szal lehetek.
- Értettem főnökasszony.
- Ilyen parancsolgatósnak nézek ki?- néztem rá ijedten.
- Nem dehogyis.- mosolygott. - Választottam egy vígjátékot, amin elvileg röhögni is lehet. Az megfelel?
- Igen. Szeretek nevetni. Még csak 5 perce találkoztunk, de már megnevettettél.- mosolyogtam.
Hamarosan megérkeztünk a mozi elé. Elég sokan voltak. Kívül minden ki volt világítva, belül is égtek a lámpák. Louis felvett egy napszemüveget és egy sapkát, álcázva magát. Megvette a jegyet, meg 2 zacskó pattogatott kukoricát két kólával, az egyik kólát és kukoricát a kezembe nyomta. Megköszöntem és beültünk a terembe. A leghátsó sorban foglaltunk helyet. A film körülbelül 2 órás lehetett. Közben Louis néha rámnézett, én pedig vissza néztem rá, majd elmosolyodott. Nagyon jól éreztem magam. Romantikus volt, hiába hangzik hülyén. Mikor felkapcsolták a lámpákat, újból felkapta magára az álruháját. Engem ez egyáltalán nem zavart. Megértettem. Én sem szerettem volna holnap egy újság címlapján vigyorogni. Elhagytuk a mozit, ismét a kocsiban ülve, Louis megkérdezte:
- Azért jól érezted magad egy ici-picit?
- Jajj ne butáskodj. Nagyon jól éreztem magam.- küldtem egy bíztató mosolyt.
- Akkor megnyugodtam.- fújt egyet és beindította a motort.- Remélem lesz még ilyen alkalom.
- Részemről oké.- feleltem.
- De akkor már az egész banda jön ám.
- Alig várom.- és ezt tényleg őszintén mondtam.
Kis idő múlva a házunk előtt parkoltunk le. Louis kipattant és úriember módjára kinyitotta nekem az ajtót.
- Köszönöm.
A kapuban Louis zsebre tette a kezét és zavartan így szólt.
- Hát akkor jó éjszakát.
Szegény olyan zavarban volt, fogalma sem volt, hogy mit kéne mondania. De cuki volt, nagyon. Én egyáltalán nem voltam zavarban, ami meglepő volt. Egy puszit nyomtam az arcára és ezt suttogtam:
- Jó éjszakát barna herceg.
Az ajtó felé vettem az irányt. Mikor megfordultam, hogy becsukjam, láttam, hogy Louis mosolyogva, ugyanabban a pózban engem néz. Azt hiszem, ez volt életem legjobb estéje.