Késve, de meghoztam, a 14 részt! :) Jó olvasást! Remélem tetszik ;) Véleményt írni ér :)
Nem lehet szavakba önteni azt, amit akkor éreztem. Tudtam, hogy valami baj van... Hiszen miért hívna egy vadidegen csak úgy fel és miért akarna nekem a szüleimről beszélni? Nem szerettem volna úgy járni, ahogy Miranda. Neki ott van egy már szinte felnőtt testvére, de nekem még az sincsen. A nagyszüleim is már rég meghaltak, szinte nem is ismertem őket. Senkim nem maradna. Nem lenne, aki tovább neveljen, aki szeressen és aki minden este bejön a szobámba mielőtt elalszok és egy jóéjt puszit nyomjon az arcomra. Mindez lepergett előttem.
- Mi van a szüleimmel?- kérdeztem zihálva.
- Kérem jöjjön be a kórházba. A szüleit súlyosan meglőtték.- a telefon kiesett a kezemből. A szüleimet meglőtték? Nem, az nem lehet...
- Na mi az, mondjad már!- kérdezte kétségbeesetten Mir.
- Azonnal be kell mennünk a kórházba. Anyuékat meglőtték.- futottunk, ahogy tudtunk Kathrine-hez.
- Kath! Azonnal hozd a kocsikulcsot! Be kell mennünk a kórházba.- üvöltöttük.
*****
- Hol vannak a szüleim? Látni akarom őket!- törtem be a kórház ajtaján.- Nővér, mi van a szüleimmel?
- Hogy hívják a szüleit?
- Amanda és George Jones.
- Épp most vitték be őket a műtőbe. Mindketten súlyos lövést kaptak.- közölte a nővér.
- És nagyon rossz állapotban vannak? Ugye túlélik? Kérem, mondja, hogy nem lesz semmi bajuk.- reménykedtem, bár tudtam, hogy elég kevés rá az esély.
- Ezt nem garantálhatom. Ha túlélik is, lehet, hogy örökre kerekesszékbe kényszerülnek. Minden csak rajtuk múlik, hogy feladják-e, vagy küzdenek magukért, az életükért.- a könnyem záporozott. Már az ájulás határán voltam. Kerekesszékbe kerülhetnek? Nem, az nem lehet.... Azt még fájdalmasabb lenne látni, hogy tehetetlenek.
- Gyere Alice. Ülj le.- húzott Mir.
- Nem!!! Látni akarom a szüleimet és tudni, hogy jól vannak-e.- üvöltöttem.
- A szüleidet most műtik. Nem lesz semmi gond. Hidd el! Most mást úgy sem tudunk csinálni, mint hogy várunk. Nővér, nagyjából milyen hosszú egy ilyen műtét?.- kérdezte.
- Attól függ, hogy hol érte őket a lövés. De körülbelül 3-4 óra. Az csak a minimum.- ettől hisztirohamot kaptam. Eszemnél sem lehettem, magamon kívül ordibáltam.
Már vagy 4 és fél órája csak ültünk és vártunk. Kathrine hazament, mert akkor volt az úszóversenye. A szemeim teljesen ki voltak sírva. Fogalmam sem volt, hogy mi hogy lesz ezután. Miranda nagyon segítőkész volt, próbált megnyugtatni. Felajánlotta, hogy ha bekövetkezik az elképzelhető legrosszabb, odaköltözhetek hozzájuk. De abban a pillanatban ez sem érdekelt.
További fél órás várakozás után megjelent egy orvos.
- Alice Jones?- jött oda hozzánk. Egész barátságosnak tűnt.
- Igen. Hogy vannak a szüleim?- tértem egyszerre a lényegre.
- A műtétet jól viselték, de nem legjobb állapotban vannak. Kérem, üljön le.- utasított, amit én megfogadtam.- A szülei sajnos kómába estek. Ha 3 napot túlélnek, van esély a javulásra.
Miranda karjaiba borultam és csak sírtam. Percekig vigasztalgattak.
- Bemehetek hozzájuk?
- Igen, de csak rövid időre.- és bevezetett a terembe. Mindenhonnan csak csövek lógtak ki belőlük. Szörnyű látvány volt. Leültem a két ágy közé és megszorítottam a kezüket.Elmondtam nekik, hogy mennyire szeretem őket és hogy ne adják fel. Nem érdekelt az sem, hogy hallják-e.
- Miranda, nyugodtan menj csak haza. Én itt maradok egész éjjel. Köszönök mindent.- öleltem át.
- Nem, szó sincs róla. Itt maradok veled, ameddig csak lehet.
- Nem, menj csak. Hívd fel Beatrice-t, Alexa-t és Jessica-t. Menjetek el moziba, satöbbi...- javasoltam.
- Ők már nem a barátnőim. Nagyot csalódtam bennük. Kiderült, hogy csak azért voltak velem, hogy kihasználjanak. Hallottam egy beszélgetést...
- Ó.- sajnáltam szegényt.
- Én inkább itt maradok veled bármeddig, mert rájöttem, hogy te vagy az igazi legjobb barátnőm.- ölelt át szorosan.- Lefutok a büfébe, kérsz valamit?- úgy ugrott fel a székről, mintha Louis várná kint.
- Nem köszi.- válaszoltam. Egy falatot nem bírtam volna legyűrni a torkomon.
- De enned kell valamit. Mindjárt hozom is a gyógyírt erre a gondra.- nevetett.
- Ezzel most mire célzol?.- néztem rá kérdőn.
- Majd mindjárt meglátod.- kuncogott.
15 perc múlva kopogtattak az ajtón. Azt hittem, hogy az orvos az. Mikor kinyílt az ajtó megláttam Mirandát és egy váratlan vendéget.
- Harry?- néztem értetlenkedve.- Te meg mit keresel itt?
- Gondoltam jól jön, hogy itt vagyok és átölellek.- odalépett hozzám és magához szorított. Magamba szippantottam finom illatát. Ettől a kedvem máris egy fokkal jobb lett.
- Igen. Ez most nagyon jól jön.- engedtem meg egy mosolyt.- Miranda, ezt te szervezted?
- Én. De remélem nem haragszol.
- Dehogy haragszok. Nagyon köszönöm.
- Nincsmit. Ez természetes. Egy olyan csodás lánynak, mint te vagy Alice, mindent. De most egy kicsit magatokra hagylak titeket.- azzal ki is ment a teremből.
- És hogy vannak a szüleid?- kérdezte aggódó hangon Harry.
- Rosszul. Nagyon rosszul.- sóhajtottam.
- Az orvosok mit mondanak?- folytatta a kérdezősködést.
- Azt mondták, hogy ne számítsak semmi jóra. Ha túlélik is, kerekesszékbe fognak kerülni. Akkor inkább a halál. Jobb, mint minden nap azt nézni, hogyan szenvednek.- és újra megeredtek könnyeim.
- Ne, ne mondj ilyet! Nem lesz semmi baj. Akármi is fog történni, én mindig itt leszek veled.-ölelt át újra és egy puszit nyomott a homlokomra. Ekkor a gép, ami azt mutatta, hogy ver a szívük, hangosan elkezdett csipogni. Egyre csökkent a szívverésük. Azonnal rohantam, hogy keressek egy orvost. Talán ez volt az utolsó esély...
- Épp most vitték be őket a műtőbe. Mindketten súlyos lövést kaptak.- közölte a nővér.
- És nagyon rossz állapotban vannak? Ugye túlélik? Kérem, mondja, hogy nem lesz semmi bajuk.- reménykedtem, bár tudtam, hogy elég kevés rá az esély.
- Ezt nem garantálhatom. Ha túlélik is, lehet, hogy örökre kerekesszékbe kényszerülnek. Minden csak rajtuk múlik, hogy feladják-e, vagy küzdenek magukért, az életükért.- a könnyem záporozott. Már az ájulás határán voltam. Kerekesszékbe kerülhetnek? Nem, az nem lehet.... Azt még fájdalmasabb lenne látni, hogy tehetetlenek.
- Gyere Alice. Ülj le.- húzott Mir.
- Nem!!! Látni akarom a szüleimet és tudni, hogy jól vannak-e.- üvöltöttem.
- A szüleidet most műtik. Nem lesz semmi gond. Hidd el! Most mást úgy sem tudunk csinálni, mint hogy várunk. Nővér, nagyjából milyen hosszú egy ilyen műtét?.- kérdezte.
- Attól függ, hogy hol érte őket a lövés. De körülbelül 3-4 óra. Az csak a minimum.- ettől hisztirohamot kaptam. Eszemnél sem lehettem, magamon kívül ordibáltam.
Már vagy 4 és fél órája csak ültünk és vártunk. Kathrine hazament, mert akkor volt az úszóversenye. A szemeim teljesen ki voltak sírva. Fogalmam sem volt, hogy mi hogy lesz ezután. Miranda nagyon segítőkész volt, próbált megnyugtatni. Felajánlotta, hogy ha bekövetkezik az elképzelhető legrosszabb, odaköltözhetek hozzájuk. De abban a pillanatban ez sem érdekelt.
További fél órás várakozás után megjelent egy orvos.
- Alice Jones?- jött oda hozzánk. Egész barátságosnak tűnt.
- Igen. Hogy vannak a szüleim?- tértem egyszerre a lényegre.
- A műtétet jól viselték, de nem legjobb állapotban vannak. Kérem, üljön le.- utasított, amit én megfogadtam.- A szülei sajnos kómába estek. Ha 3 napot túlélnek, van esély a javulásra.
Miranda karjaiba borultam és csak sírtam. Percekig vigasztalgattak.
- Bemehetek hozzájuk?
- Igen, de csak rövid időre.- és bevezetett a terembe. Mindenhonnan csak csövek lógtak ki belőlük. Szörnyű látvány volt. Leültem a két ágy közé és megszorítottam a kezüket.Elmondtam nekik, hogy mennyire szeretem őket és hogy ne adják fel. Nem érdekelt az sem, hogy hallják-e.
- Miranda, nyugodtan menj csak haza. Én itt maradok egész éjjel. Köszönök mindent.- öleltem át.
- Nem, szó sincs róla. Itt maradok veled, ameddig csak lehet.
- Nem, menj csak. Hívd fel Beatrice-t, Alexa-t és Jessica-t. Menjetek el moziba, satöbbi...- javasoltam.
- Ők már nem a barátnőim. Nagyot csalódtam bennük. Kiderült, hogy csak azért voltak velem, hogy kihasználjanak. Hallottam egy beszélgetést...
- Ó.- sajnáltam szegényt.
- Én inkább itt maradok veled bármeddig, mert rájöttem, hogy te vagy az igazi legjobb barátnőm.- ölelt át szorosan.- Lefutok a büfébe, kérsz valamit?- úgy ugrott fel a székről, mintha Louis várná kint.
- Nem köszi.- válaszoltam. Egy falatot nem bírtam volna legyűrni a torkomon.
- De enned kell valamit. Mindjárt hozom is a gyógyírt erre a gondra.- nevetett.
- Ezzel most mire célzol?.- néztem rá kérdőn.
- Majd mindjárt meglátod.- kuncogott.
15 perc múlva kopogtattak az ajtón. Azt hittem, hogy az orvos az. Mikor kinyílt az ajtó megláttam Mirandát és egy váratlan vendéget.
- Harry?- néztem értetlenkedve.- Te meg mit keresel itt?
- Gondoltam jól jön, hogy itt vagyok és átölellek.- odalépett hozzám és magához szorított. Magamba szippantottam finom illatát. Ettől a kedvem máris egy fokkal jobb lett.
- Igen. Ez most nagyon jól jön.- engedtem meg egy mosolyt.- Miranda, ezt te szervezted?
- Én. De remélem nem haragszol.
- Dehogy haragszok. Nagyon köszönöm.
- Nincsmit. Ez természetes. Egy olyan csodás lánynak, mint te vagy Alice, mindent. De most egy kicsit magatokra hagylak titeket.- azzal ki is ment a teremből.
- És hogy vannak a szüleid?- kérdezte aggódó hangon Harry.
- Rosszul. Nagyon rosszul.- sóhajtottam.
- Az orvosok mit mondanak?- folytatta a kérdezősködést.
- Azt mondták, hogy ne számítsak semmi jóra. Ha túlélik is, kerekesszékbe fognak kerülni. Akkor inkább a halál. Jobb, mint minden nap azt nézni, hogyan szenvednek.- és újra megeredtek könnyeim.
- Ne, ne mondj ilyet! Nem lesz semmi baj. Akármi is fog történni, én mindig itt leszek veled.-ölelt át újra és egy puszit nyomott a homlokomra. Ekkor a gép, ami azt mutatta, hogy ver a szívük, hangosan elkezdett csipogni. Egyre csökkent a szívverésük. Azonnal rohantam, hogy keressek egy orvost. Talán ez volt az utolsó esély...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése